2011. február 27.

Pénteki farsang

Hát...ezen is túl vagyunk. Szép volt, jó volt és fárasztó. Mindkettőnknek. Már csütörtökön egész nap azt hajtogatta egy szem csemetém, hogy holnap lesz a nagy nap. Igen. Két szempontból is. Először ugye a jelmezes része a farsangnak.Két jelmezünk volt. Az egyiket még tavaly vettük, az kicsit nagy még rá, így marad jövőre. A másik a Szörny RT. kedves kis szörnyikéje: Sully. Na ez lett a gyermek.


Aztán pedig a fellépés, amire gyakoroltak egy jó ideje. Tudni kell azt, hogy Zolcsi ugye egy autista osztályba jár, ahol össz. hatan vannak. Így hatan összeálltak egy zenekarrá. És milyen zenére????
Mióta megvan a Blikkes X-faktoros CD, azóta Zolcsi Malek Miklós számát énekli. Ezt tette mindaddig, amíg a tanárnéniknek és az osztálytársaknak is annyira megtetszett, hogy erre a számra próbáltak valamit kitalálni.
Teljes feketében egy zenekar kerekedett ki belőlük, ahol Zolcsi lett az énekes.
Szegények 3-szor is előadták a produkciókat.
Először a kistornateremben, a jelmezes bemutató után. Aztán a nagytornateremben, ahol az összes alsós osztály meg zsűri is volt. Írtó nagy sikerük lett, bár Zolcsi kicsit visszább vehetett volna a hangerőből.
Itt a fényképezővel videóztam is, a minőség nem is lett a legjobb.
 Aztán pedig fél 4-re jöttek a többi szülők és ott is előadták a kis műsorukat.
Közben persze voltak kül. programok. Bekötött szemmel csokievés, szörpivás szívószállal, helyfoglalós (a földre leraktak párnákat és mindig eggyel kevesebbet, mint amennyi gyerek volt, és a zene amikor elhallgatott lehuppantak, egy gyereknek pedig nem maradt hely). Zolcsi egyben nyert, a helyfoglalós második fordulójában. Meg volt tombola is.
Ime pár fotó:

És itt megnézhetitek Zolcsi első fellépését ( vigyázat hangos):

3 megjegyzés:

Rita(006) írta...

Szenzációs a gyerek! De ezzel nem mondtam újat, hisz nagy egyéniség eddig is tudtad/tudtuk! A mosolya pedig öregem! Reszkessetek csajok Zolcsi sármjától!
A farsang pedig nagy macera az tuti, még szerencse, hogy ez is csak 1x van egy évben. :)
Szép hetet Nektek!

Toni írta...

nagyon jól szórakoztam! Édesek, nagyon!!!!

Margó írta...

Mit mondjak? Benne van az X faktor:-))))) Imádom a mozgását, bátorságát! Elvarázsolt!!

Related Posts with Thumbnails