2010. november 10.

Nyertem, nyertem, és nyertem

Mai nappal 3-ra nőtt az 1 héten belüli nyeremények száma.
Először is a DSD alkalmából a Shabbynél is rengeteg játék volt. Az egyiket pont Marta (Marta van Eck) rendezte.
 Gondolkoztam egy darabig, hogy részt vegyek-e, hisz CT tagként az új készleteket megkapom...viszont a régieket nagyon nehezen, pedig volt pár, ami tetszett nekem. Így én is nekiálltam keresgélni.
Meg is találtam  ming a hat legyecskét, és benne is voltam az első 3-ban. Tehát nyertem egy 20$-os kupont.
Vásároltam is belőle 5 készletet a régebbiek közül.

A másik igazából nem is tudom, hogy nyereménynek mondható-e, de igazából mégis az. Mörjike Áginak fel vagyok iratkozva a hírlevelére. Szombat este jött a levél, hogy a 3 leggyorsabb kap egy 10 dolláros kupont a boltjába. Beléptem, kiválasztottam két készletet, ütöm be a kódot és IGEN.....elfogadta. Szóval  Ági két készletével lettem gazdagabb. Viszont, ahogy írta is, kötelező a szerencséseknek alkotni vele.

A harmadik egy totális meglepetés volt, amit ma kaptam a DST-ről. Ugyanis szoktam írni a Happy Place-be - hátha nyerek; és nyertem is már így meg jópár klassz készletet. Most is kiszemeltem párat, az egyik Joelle pandás készlete volt. És ma kaptam az üzit, hogy megnyertem. Igazából férjem imádja a pandákat, és ezért is szerettem volna nagyon ezt a készletet. Plussz szerintem egyszerűen gyönyörűségesen meg van csinálva.
Ez az:
Hát nem csodálatos????
Imádom a témáját, meg persze a macikat!
Tehát remélem nemsokára jövök az oldalaimmal.

4 megjegyzés:

kreatívhit írta...

Annyira jó ez az őszinte örömöd! Veled örülök és várom az oldalakat.

Evus írta...

Gratulálok ehhez a sok szuper nyereményhez, lehet alkotni akkor ezerrel!
A macikért én is odavagyok!

Secima írta...

Örülök, hogy sok szépséghez jutottál. A macisnak különösen. Várom a sok szép oldalt. :)

Lili's Mother írta...

Gratula-gratula-gratula!!! 'tán k@kiba léptél, hogy így üldöz a szerencse...? :))

Related Posts with Thumbnails