2009. augusztus 28.

Staféta - baton

Mit olvasok épp? eralilla egy staféta játékra hívott, amiről már más bologokban is olvastam.
A lényege: a jelenleg olvasott könyv 161. oldalának 5. mondatát bemásoljuk és továbbadjuk a stafétát 4 embernek.
Én már nyár eleje óta olvasom a Twilight-ot(Stephenie Meyer) , de még csak most kezdek a vége fele érni. Zolcsi mellett nem lehet, este meg inkább a számítógép és a scrapbook. A filmet már rengetegszer láttam meg dvd-n is megvan- meglepett vele a férjem-uram:-). Így gondoltam, hogy ideje lenne elolvasni, mert a filmből sok mindent kivágtak. És így nagyjából elolvasva, azért sok dolgot lehet megtudni, ami szerintem lényeges.

Lássuk, mi a 161. oldalának 5. mondata:
"Jóformán a falhoz lapulva húztam el mellettük, a következő útkereszteződésre szegezett szemmel."
Tudom, így nem mond sokat.
Akiknek tovább adnám a staféta botot:
Krissz
jenmat0
Faigee
jezebel_ro


2009. augusztus 25.

Augusztus 19.

Telnek a napok, lassan kezdődik a suli.

A múlt héten rengeteg program volt Debrecenben, de mi csak kettőre jutottunk el.

Az egyik 19-én a Modemnél volt: 4 órától kézműves foglalkozás, arcfestés, 5 órától a Grimm-Busz Színház (Szeged) Bogaras mese című előadása volt.

A kézműves foglalkozás több dologból is állt: vasalható gyöngy figura készítés, gipszforma festés, agyagozás, ragaszgatás, papír-fa virág készítés. Zolcsinak csak egy tetszett, a vasalható gyöngyök. De minden alap foglalt volt-amire ki kellett rakni , így nem csinált semmit. Sorban álltunk/ültünk arcfestésre, nagyon sok gyerek volt. Közben még az előadás is elkezdődött. Egy barátnőmmel ott találkoztunk, még a mese kezdése előtt.

Az előadás közepe körül sorra is kerültünk. Zolcsi oroszlán szeretett volna lenni, aztán tigris lett belőle. A festés menetét végig fotóztam, egész jól viselte a pacsmagolást az arcán.

Amikor elkészült, leült előre a többiek közé. A mesében egy katica, egy méhecske, egy pillangó és egy tücsök szerepelt (Ő volt a főgonosz).

Egyik jelenetben a katicának a rendőrautó hangját kellett volna utánoznia, de ő nem tudta, hogy milyen hangja van. Zolcsi beordibálta, amire a katica lehajolt hozzá és a mikrofonjába kellett NINÓÓÓÓÓ-znia. Ezt is sikerült fotózni. Meg is tapsolták!!!

A gyerekeknek nagyon tetszett az előadás, a végén nagy tapsot kaptak a szereplők.

Utánna csináltam még pár képet az oldalt kiállított figurákról és toronyról. És a virágkarneválra való tekintettel miből is lehetnének a bárányok és gazdájuk, mint virágokból.

A virág- pásztor és bárányai, háttérben a torony

És a torony lábánál

2009. augusztus 17.

Cewe heti kihívás 12.

Ezzel még tartozom.
A Cewe heti kihívás 12.
Az első, amire készítettem képet. Krissz : Gyöngyvirág készletét lehetett csak használni, így nem volt könnyű feladat. Innen letölthető.
Én 2 lapot készítettem; mind a kettő főszereplője Zolcsi lett.


freebie

2008. Ősz

Krissz(CEWE)- Gyöngyvirág
brushes- DeviantArt
fotó- saját
-------------------------------------------------------------------
Anyai szeretet
Krissz (CEWE)- Gyöngyvirág
idézet : net

Igazából csak a kihívás miatt készítettem őket, de aztán én nyertem 5$ értékű utalványt, melyet a az LDD boltjában lehetett levásárolni.
Én 2 mini készletet választottam, mind a kettőnek Julia Makotinsky a tervezője.

1.: Sprout kit - Julia Makotinsky (Little Dreamer Designs)
2.: My Baby Mini Kit by Julia Makotinsky (Little Dreamer Designs)

Az én tervezeteim- My layouts
Sprout kit - Julia Makotinsky (Little Dreamer Designs)
wordart - Meltem
fotó- saját
Ezek a képek egy buszmegállóban készültek, hosszas várakozás közben.
-------------------------------------------------------------

Sprout kit - Julia Makotinsky (Little Dreamer Designs)
wordart, photo- saját
Egyik délelőtt Zolcsi kiült könyvet nézegetni az árnyékba. A vadkacsáink pedig mellé telepedtek.
Őket a férjem kapta egy ismerősétől, de akkor még picik voltak.
--------------------------------------------------------------
My Baby Mini Kit by Julia Makotinsky (Little Dreamer Designs)
fotó - saját
A 32. ultrahang ( épp az ujját szopcsizza rajta) és a szűlés utánni első képek egyike. A szemem bevérzett az erőlködéstől, ezért olyan csúnya.
---------------------------------------------------------------------

My Baby Mini Kit by Julia Makotinsky (Little Dreamer Designs)
leveles ág - Cinnamon Designs-Melon Passion
wordart: Limo - Wordart for boy
fotó - saját
Imádom ezt a fotót

Campus fesztivál

Már rég nem írtam. Nyár van, itthon vagyunk, sok minden nem történik.
Kivétel a 2009. július 23-ai napot. Akkor volt a Campuson a The Rasmus koncert, 10 órától.
Előtte (fél 8-tól), volt dedikálás, ahol sokan voltak. De azért mi is sorba álltunk a barátnőmmel.
Szerencsére. Szereztünk aláírást mindenkitől, még a kezemet is aláirattam az énekessel.
10 óráig lófráltunk a színpadok között.
A koncert pár perc késéssel kezdődött, nagy volt az izgalom
Nekünk egész jó helyet sikerült találni, ahonnan még láttunk is.
Ez az egyik kedvenc számom az új albumról:



Nagyon szuper volt, játszottak dalokat a régebbi lemezekről is, meg az új albumról.
Én nagy lelkesedésemben csináltam pár lapot.
2 kihívásba is beraktam őket:
- az egyik a Cewe heti kihívás 13. volt, , melynek témája a zene volt
- a másik a Scrapbookflairen volt: Gray Backroundand Music Notes

A fesztivál plakátja
fotó és poster a festiválról netes
keret : Helly - Hard Rock Mama
-----------------------------------------------------------
A koncert képei

Butterfly Flutterby Creations -Record Frame Template
fotók: Campus fesztivál
+ a karszalag és a jegy
-------------------------------------------------------
Ime, az aláírások

The Rasmus brushes by Anninko on deviantART
fotó: a férjem
Rasmus kép: netes
---------------------------------------------------------
És a kedvenc számom szövege
Dal: The Rasmus-Ghost of Love
Thaliris Designs - Just for me kit
papír: Hard Rock Mama - Helly
maszk: Kubivet
---------------------------------------------------------
A dedikálás

Freebie Lovesong kit - Faba
mask - Butterfly Flutterby Creations
---------------------------------------------------------------
A zenekar és a Campus
Freebie Lovesong kit - Faba
mask - Butterfly Flutterby Creations
+ a koncert képei

In the Shadows : az első nagy kedvenc
Related Posts with Thumbnails